Blog

Hálószoba színek: kis szoba, nagy terek!

2019.12.06 08:45

A színeknek mindig nagy jelentőségük van, hiszen a színpszichológiából kiindulva hatással vannak az emberi hangulatra és az érzelmekre, de ezen kívül a design fontos elemei is. Az árnyalatok és a textúrák teszik otthonossá és meghitté az adott helyiséget, mivel alkalmazásukkal a személyes ízlés kerül előtérbe. Ezen kívül az optikai illúziónak köszönhetően képesek nagyobbá tenni a teret vagy éppen összenyomni azt. A megfelelő szín használatával ugyanaz a szoba lehet légies és tágas, de lehet hangsúlyos és meghitt is.

Hálószoba színek: kis szoba, nagy terek!

 

MIKET KELL FIGYELEMBE VENNI A HÁLÓSZOBA SZÍNEKNÉL?

hálószoba színének kiválasztásánál elsősorban figyelembe kell venni, hogy ön milyen személyiség és milyen hatást szeretne elérni. Ez a helyiség a legtöbb embernek a pihenésre és relaxációra szolgál, ezért alkalmaznak neutrális árnyalatokat és pasztell színeket. Önnek azonban nem muszáj ezt a divatos megoldást követni. Abban az esetben, ha jobban érzi magát az élénk, erőteljes tónusok között, válassza ezt, hiszen az a fontos, hogy magáénak érezze a hálószobát. Amikor tervezi, ne csak egy darab színt válasszon ki, hanem gondolkodjon színpalettában. Mi lesz a főszín? Milyen árnyalatok passzolnak hozzá és milyen kiegészítő színeket alkalmaz majd? Ha tanácstalan, gondolja végig a meglévő vagy a leendő bútorai típusát és színeit. Tartsa szem előtt, hogy a világos színek tágabbá, légiesebbé teszik a helyiséget, míg a sötét tónusok bár összenyomják a teret, de segítségükkel a szoba sokkal meghittebbnek és otthonosabbnak tűnik. 

 

AMIVEL NEM LEHET MELLÉFOGNI: A SZÜRKE

A szürke valamiért mumusként szerepel a köztudatban, pedig a megfelelő árnyalatok kiválasztásával elegáns hatást lehet elérni. Az tény, hogy nem szabad túlzásba vinni, hiszen így leginkább egyhangúságot és unalmat visz a helyiségbe. Ha ezt betartja, a szürke árnyalat jó barátja lehet. Tovább erősíthető a luxus érzete, ha metálos bútorokat, csillárokat és lámpákat helyez el, hiszen példának okáért a szürke és az ezüst párosítása több fényt és kifinomultságot visz a hálószobába.

 Hálószoba színek: kis szoba, nagy terek!

 

AZ ELEGÁNS RÓZSASZÍN

A fáradt rózsaszín és a nude pink árnyalataival egy felnőttes, romantikus design hozható össze. Ebben az esetben támogató színként fontos a bézs, így az összhatás nem lesz túl lányos. Ezt leginkább úgy érdemes ötvözni, hogy horizontális és széles csíkokkal dobja fel a falat. A megoldásnak köszönhetően a tér vizuálisan tágasabbnak tűnik, ráadásul segít a színegyensúly fenntartásában. A merész textúraválasztás ilyenkor nem ajánlott, de egy kellemes tapintású mintázat pont elegendő mozgalmasságot vihet bele az arculatba.

 Hálószoba színek: kis szoba, nagy terek!

 

A DÖGÖS VÖRÖS

A pikáns hangulat elérése érdekében a vörös a legjobb választás. A vibráló szín elsőre talán összenyomja a helyiséget, de egy kevés fehér hozzáadásával ez a hatás csökkenthető, így helyette egy mozgalmas, élettel teli szoba kapható. Ebben az esetben használjon csupán egy vörös árnyalatot, mert több alkalmazása esetében a hálószoba cirkuszi sátornak érződik majd, ami nem csak az esztétikai élményt rontja le, de az otthonosságot is. Tény, hogy a piros és a vörös nem éppen mindennapi választás, és bár nem illik bele a manapság divatos minimalista stílusba, a megfelelő odafigyeléssel nem lehet vele melléfogni.

 Hálószoba színek: kis szoba, nagy terek!

 

A LÉGIES FEHÉR

A fehér az egyik legegyszerűbb dekorációs szín. Világosságának köszönhetően ez nyitja meg legjobban a teret, viszont hosszú távon nem a legegyszerűbb fenntartani. A fehér csak akkor néz ki jól, ha letisztult és szinte minden elemtől mentes, ezért ennél az árnyalatnál nagyon fontosak a rejtett, beépített bútorok, amik lehetővé teszik a szobában lévő holmik elrejtését. A kényelmes hatás elérése érdekében válasszon pasztell színű párnákat, takarókat és függönyöket.

 Hálószoba színek: kis szoba, nagy terek!

 

DINAMIKUS MINTÁZATOK

A látványosan valamilyen irányba haladó geometriai alakzatok és vonalak vezetik a szemet. Ennek az optikai csalódásnak köszönhetően lehetőség van arra, hogy egy nagyobb objektumra, mint például az ágyra vagy az ablakra terelődjön a hangsúly. Így a szoba többi része szinte láthatatlanná válik. Mivel az az egy elem kerül előtérbe, a helyiség bár légiesnek fog tűnni, de nem lesz túlzsúfolt. A dinamikus mintázatok jól kiegészíthetők a meglévő színeik segítségével.

 Hálószoba színek: kis szoba, nagy terek!

 

EGY SZÍN TÖBB ÁRNYALATA

A kifinomult megjelenéshez kombinálja össze egy szín különböző árnyalatait. A palettának érdemes a legvilágosabb tónust a legsötétebbet is tartalmaznia, mert így szép, kiegyensúlyozott átmenet készíthető, és a színpaletta a sötét árnyalat miatt nem lesz túl lányos hatású. A módszer alkalmazása során választhat bármilyen színt, de inkább egy világosabb tartomány legyen, mert így a hálószoba sokkal nyitottabb térnek fog tűnni. Ha úgy érzi, meg szeretné törni az egyeduralmat, válasszon neutrális (fekete fehér, szürke) árnyalatokat.

 Hálószoba színek: kis szoba, nagy terek!

 

A SZÍNEK EREJE: ÍGY FRISSÍTHETI FEL BÁRMIKOR HÁLÓSZOBÁT

Nem kell nagy átalakítást végezni ahhoz, hogy az adott helyiség egy kicsit megújuljon. Általánosságban véve az időközönkénti átrendezés jót tudni tenni, mert egyrészt újdonság lévén feldobja a környezetet, másrészt lehetőség van olyan tárolási rendszerek kipróbálására, amire eddig nem volt mód.  A legegyszerűbben és legköltséghatékonyabban úgy oldható meg, ha az új kialakítás mellett csupán a kiegészítőkkel kísérletez. Az unalmas párnahuzatokat és ágytakarót cserélje le egy merész mintára vagy éppen válasszon egy másik árnyalatot. A hálószoba teljesen új külsőt fog kapni, ha beszerez néhány függönyt és szőnyeget is. A színek mellett a textúrákról sem szabad megfeledkezni. Ezek segítségével lesz a helyiség kevésbé steril és válik otthonossá. Csupán arra kell figyelni, hogy az árnyalatok és a textúrák passzoljanak egymáshoz.

 

EGY KIS SZÍNPSZICHOLÓGIA

A színpszichológia azt vizsgálja, a színek milyen hatással vannak az érzelmeinkre és hogyan befolyásolják a hangulatunkat. Ezt a módszer mára már a marketingesek közkedvelt eszköze lett, de az idők folyamán a színeknek mindig is jelentőséget tulajdonítottak. Ha egy kicsit elakadt a megfelelő árnyalat kiválasztásában, ez a megközelítés talán segíthet. A barna például földszín lévén a megbízhatóságot jelenti, illetve a gondoskodó és a kedves tulajdonságok társítható hozzá. A fehér a tisztaság, a béke az ártatlanság jelképe, jelenléte empátiát vált ki másokból. A lilához az előállítási nehézségek miatt a jólétet és a gazdagságot gondoljon hozzá, de ezen kívül spirituális árnyalatnak is számít. A kék bizalmat ébreszt bennünk, ezért is használják kórházakban, országok zászlóiban vagy egyéb szervezetek jelképeként. Bár konzervatív tónusról van szó, mégis a hatékonyság és az intelligencia képviselője.

Az a legelterjedtebb eljárás, hogy a hálószoba színnek nyugtató hatása legyen, hiszen ez a helyiség csak a pihenésre és a relaxálásra szolgál. Első lépésben fontos arról meggyőződni, hogy az ön esetében tényleg egy visszafogottabb árnyalat a megfelelő, vagy esetleg szeretne egy merészebb választást. Ne feledkezzen meg arról sem, hogy egy árnyalat akár túl sok is lehet, és előfordulhat, hogy bár az összhatás otthonos lesz, de kicsinek érzi majd a helyiséget.

 

Köszöntjük a butoruniverzum.hu világában!

Mire hozzánk elérkezett, lehet, hogy több forgalmazó oldalát bejárta – mégsem talált olyan bútort, amilyenre Ön vagy családja gondolt. Tudjuk, milyen jellemzőket tart szem előtt: egy fürdőszoba bútor, de akár egy franciaágy is legyen esztétikus, lehetőleg formatervezett (ki szeretne tucatárut az otthonába?), előnyösen használja ki a rendelkezésre álló - néha bizony szűkös – helyet. Tartósságával biztosítsa a hosszú távú igénybevételnek való ellenállást – hisz életünkben jönnek-mennek a vízi csaták a gyerekekkel, a nehéz napokat lezáró forró fürdők és a reggeli, fejvesztett kapkodások, de az otthonod  minden körülményben helyt áll és kitartóan szolgálja a ház lakóit.

Az otthonod számunkra szentély

Mi nem csupán bútorokat, ágyakat vagy krti bútorokat forgalmazunk! Szenvedélyünk mindaz, ami az otthonod és kerted világához kapcsolódik, és egyben vevőink kényelmét is szolgálja. Webáruházunk kialakítása elsőszámú bizonyíték erre: fantasztikusan széles, képekkel gazdagított kínálatot és részletes termékleírásokat alakítottunk ki a minél hatékonyabb és élvezetesebb böngészés érdekében.

Élménydús vásárlást nyújtunk

Ám a vásárlásnak koránt sincs vége a „Kosárba teszem” gomb lenyomásával: a legtöbb esetben ingyenes házhozszállítással, helyszíni beüzemelés lehetőségének biztosításával és 15 napos visszavásárlási garanciával nyújtunk teljes körű szolgáltatást azoknak a vevőinknek, akik bizalmukkal megtisztelnek bennünket. Webáruházunk teljes értékű, interaktív vásárlási élményt nyújt, például vásárlóink feltölthetik a bútorikat ábrázoló képeiket, vagy épp megoszthatják a kiválasztott zuhanytálca vagy franciaágy árát ismerőseikkel – így bárki gyorsan kikérheti barátai véleményét is a termékről és az ár-érték arány megfelelőségéről!

olcsobbat.hu olcso.hu