Mik a szúnyogcsípés allergia tünetei?

A nyár és a kellemes, meleg esték kellemetlen velejárói a szúnyogok. Ezeket a repülő, zümmögő, apró rovarokat azért utálja mindenki annyira, mert a csípés után kisebb-nagyobb viszkető, piros foltok maradnak az ember bőrén, amik igen nehezen múlnak. Érthető módon tehát nem örülünk neki, ha kissé túlzott a szúnyogszaporulat, és igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy megvédjük magunkat a vérszívóktól.

Mik a szúnyogcsípés allergia tünetei?

Mik a szúnyogcsípés allergia tünetei?

szúnyogoktól azonban nem könnyű megszabadulni, leginkább azért, mert elég jól alkalmazkodnak a különböző szúnyogirtók jelenlétéhez, ezért sokszor már gyakorlatilag immunisak rájuk. A legalattomosabb módon támadnak, éjszaka, mikor kényelmesen fekszünk a franciaágyban, álmunkban csapnak le ránk.

 

Az emberek számára így marad az a lehetőség, hogy igyekeznek mindent megtenni a szúnyogok kikerülése érdekében, illetve az ellenük való védekezésért. Ha mégsem sikerül teljesen megúszni a csípéseket, hát vakarózunk. A többség valóban olyan szerencsés, hogy megússza mindössze annyival, hogy lesz néhány piros, viszkető foltja. Vannak azonban, akiknek ennél durvább következményekkel jár egy szúnyogcsípés, ugyanis erre allergiás reakciót is mutathatunk!

 

HOGYAN IS NÉZ KI A SZÚNYOGCSÍPÉS ALLERGIA, MIK A TÜNETEI?

Ahogy már említettük, azoknál, akik allergiásak a szúnyogcsípésre, a reakció nem merül ki annyiban, hogy egy kicsit vakaróznak. Ennél komolyabb következményekkel kell számolniuk, ha súlyos allergiás reakcióval állnak szemben.

 

A szúnyogcsípés számukra általában azzal jár, hogy a csípés maga jóval nagyobb, és nagyon viszket, nagy kiterjedésű, valamint csalánkiütés is jelentkezhet a csípés helyén, illetve körülötte, de még akár anafilaxiás sokkot is lehet kapni a szúnyogcsípéstől. Konkrétan tehát életveszélyes is lehet ezeknek a rovaroknak a csípése – nem sokan gondolnának erre, pedig így van.

 

Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szúnyogcsípés következtében kapott anafilaxiás sokk azért rendkívül ritka.

 

LEGJOBB VÉDEKEZÉS A MEGELŐZÉS

Ha azok kevésbé szerencsés táborába tartozunk, akik allergiásak a szúnyogok csípéseire, valószínűleg mindennél jobban szeretnénk tudni, hogy mit tehetünk akkor, amikor egy óriási, vörös, borzalmasan viszkető folttal küzdünk a testünk valamely pontján, vagy akár többel egyszerre, illetve amikor az eredeti csípésből kiindulva még több apró kiütés is megjelenik. Ez az állapot, bár nagyon kellemetlen, nem veszélyes, úgyhogy megijedni túlságosan nem kell, de azért persze a kellemetlen tüneteket lehet enyhíteni.

 

Mindenekelőtt el kell mondanunk, hogy a legjobb védekezés a szúnyogcsípés allergia esetében a megelőzés. Azaz a világon mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy elkerüljük a szúnyogcsípéstHordjunk olyan ruhát, ami minél nagyobb testfelületet takar; habár azért láttunk rá bőven példát, hogy a szúnyogok képesek átcsípni a ruhán, így mégiscsak kisebb az esélye annak, hogy betalálnak.

 

Vannak nagyon jó szúnyogirtó szerek, érdemes ezekre beruházni, és használni őket. Persze időbe telik, amíg ki tapasztaljuk, hogy melyek hatásosak nálad igazán, de megéri kísérletezgetni. Otthonra is szerezz be konnektorba dugós, vagy egyéb módon működő szúnyogriasztót, hogy a lakásodat elkerüljék a vérszívók. A szúnyogháló alapfelszereltség az ablakokra, de még az ajtóra is, hogy lehetőleg minél kevesebb szúnyog juthasson be a lakásba.

 Mik a szúnyogcsípés allergia tünetei?

 

HOGYAN KEZELJÜK A CSÍPÉST?

A mennyiben mégis megtörtént a baj, és sikerült közelebbi összetűzésbe kerülni egy, vagy több szúnyoggal, nyugtató krémet érdemes alkalmazni, aminek hűsítő hatása van. Sokat segíthet továbbá a jeges borogatás, illetve a hűvös fürdő is. Ha viszketésnél, illetve a kiütéseknél némileg súlyosabb reakciót tapasztalunk, akkor minden esetben orvosi ellátásra van szükség.

 

Mindemellett megemlítendő, hogy allergológus szakembertől folyamatos kezelést lehet kérni az allergiás reakciók mérséklésére. Ez különösen javasolt azoknak, akik olyan helyen élnek, ahol nagyobb a szúnyogszaporulat.