Blog

Hogyan válasszuk ki a tökéletes gyerekágyat?

2019.12.06 15:16

Már gyermekünk születésekor sem feltétlenül van könnyű dolgunk, amikor ki kell választanunk az ágyát. Mi legyen? Kiságy? Babaöböl? Bölcső? Ringatható, vagy fix? Komóddal ellátott, vagy csak kiságy önmagában? Ifjúsági ággyá alakítható legyen, vagy azt majd úgyis veszek később?

Milliónyi kérdés, és nincs jó válasz, hiszen mindenki mást tart jónak, ezért nagyon eltérő tanácsokat fogunk kapni a környezetünktől. És ennél a helyzetnél ezerszer nehezebb, amikor a már nagyobb gyerkőcnek szeretnénk új ágyat venni, hiszen nyilvánvalóan neki is lesz véleménye arról, milyet szeretne.

 

KELL-E HALLGATNI A GYEREKRE A KÉRDÉSBEN?

 

Természetesen igen. Nem azt mondjuk, hogy a kezébe kell adni a döntést, mivel nem valószínű, hogy minden szempontot mérlegelni tud a gyerekágy választásakor. De érdemes meghallgatni, hogy neki milyen elképzelései vannak az új ágyáról, van-e esetleg vágya, tetszik-e neki kimondottan egy típus.

 

Amennyiben úgy választunk, hogy ezt figyelembe vesszük, jó esély van rá, hogy a gyerek szeretni fogja az ágyát. Ez nagyon fontos, mert egy kisgyermek időnként küzd rémálmokkal, tiltakozik az alvás ellen, mert természetesen minden érdekesebb, mint aludni. Ha viszont egy szuper ágya van, amit imád, könnyebben áthidalhatók ezek a nehézségek.

 

Szülői szemmel nézve tehát jobban járunk, ha – természetesen ésszerű határokon belül – hagyunk valamennyi beleszólást csemeténknek abba, hogy milyen ágyat is kapjon. Magaslati levegőt szívna? Miért ne kaphatna galériaágyat? Imádja az autókat? Egy versenyautós ágyban biztosan jót aludna! A lehetőségek végtelenek.

 

És mi a helyzet a praktikummal?

 

Attól még, hogy egy gyermekágy kielégíti a kicsik vizuális igényeit, korántsem biztos, hogy nem lehet praktikus darab is. Az említett galériaágyak alá például beférhet szekrény, gyerek íróasztal. De olyan verzió is van, aminek az alja játszósátor, tökéletes kuckót biztosítva a gyerkőcnek a játékhoz.

 

A hagyományosabb típusok közül létezik ágyneműtartós változat, és olyan is, ami dupla ággyá alakítható. Utóbbi különösen jól jöhet, ha a kicsit rémálmok gyötrik, esetleg éppen beteg, és igényelné anya vagy apa közelségét. Az ágyneműtartó pedig kiváló tárolóhelyként funkcionál, nem csak az ágynemű számára.

 

MEKKORA A HELY?

 

Amikor kiválasztjuk a gyerekágyat, érdemes figyelemmel lenni arra, hogy mekkora hely áll rendelkezésünkre az új bútor számára. Kis alapterületű szobák esetében praktikus választás lehet egy olyan galériaágy, ami alá beférnek más bútorok, hiszen így több berendezési tárgy is elfér egy helyen, nem kell telezsúfolnunk a szoba minden négyzetcentiméterét. Persze ha van hely bőven, akkor ez nem annyira releváns szempont.

 

Szintén a magasabb ágyaknál érdemes még figyelemmel lenni a belmagasságra. Bár a legtöbb galéria, illetve emeleteságy úgy van tervezve, hogy átlagos belmagasság esetén gond nélkül elfér, vannak kivételes helyzetek. Tetőtérben például nem biztos, hogy van olyan fal, ami mellé gond nélkül tehető egy ilyen ágy, hiszen a tető formája miatt döntött a fal, legalább egy oldalon.

 

EXTRÁK

 

Egy gyereket könnyű lenyűgözni olyan extrákkal, mint a baldachin, az alvósátor, a rendhagyó forma. Ezekkel mind sokat tehetünk azért, hogy az ágya minél jobban tetsszen neki, és szívesen aludjon benne.

 

Fontos szempont ugyanakkor a biztonság is. Kisgyermek esetében különösen. A leesésgátlókról ezért érdemes elgondolkodni, ugyanis a kicsik még hajlamosak bejárni az egész ágyat alvás közben, könnyen a padlón köthetnek ki. Ha olyan ágyat választunk, ami nem rendelkezik leesésgátlóval, azt külön is lehet kapni, így mindig biztonságban tudhatjuk gyermekünket alvás közben.

Köszöntjük a butoruniverzum.hu világában!

Mire hozzánk elérkezett, lehet, hogy több forgalmazó oldalát bejárta – mégsem talált olyan bútort, amilyenre Ön vagy családja gondolt. Tudjuk, milyen jellemzőket tart szem előtt: egy fürdőszoba bútor, de akár egy franciaágy is legyen esztétikus, lehetőleg formatervezett (ki szeretne tucatárut az otthonába?), előnyösen használja ki a rendelkezésre álló - néha bizony szűkös – helyet. Tartósságával biztosítsa a hosszú távú igénybevételnek való ellenállást – hisz életünkben jönnek-mennek a vízi csaták a gyerekekkel, a nehéz napokat lezáró forró fürdők és a reggeli, fejvesztett kapkodások, de az otthonod  minden körülményben helyt áll és kitartóan szolgálja a ház lakóit.

Az otthonod számunkra szentély

Mi nem csupán bútorokat, ágyakat vagy krti bútorokat forgalmazunk! Szenvedélyünk mindaz, ami az otthonod és kerted világához kapcsolódik, és egyben vevőink kényelmét is szolgálja. Webáruházunk kialakítása elsőszámú bizonyíték erre: fantasztikusan széles, képekkel gazdagított kínálatot és részletes termékleírásokat alakítottunk ki a minél hatékonyabb és élvezetesebb böngészés érdekében.

Élménydús vásárlást nyújtunk

Ám a vásárlásnak koránt sincs vége a „Kosárba teszem” gomb lenyomásával: a legtöbb esetben ingyenes házhozszállítással, helyszíni beüzemelés lehetőségének biztosításával és 15 napos visszavásárlási garanciával nyújtunk teljes körű szolgáltatást azoknak a vevőinknek, akik bizalmukkal megtisztelnek bennünket. Webáruházunk teljes értékű, interaktív vásárlási élményt nyújt, például vásárlóink feltölthetik a bútorikat ábrázoló képeiket, vagy épp megoszthatják a kiválasztott zuhanytálca vagy franciaágy árát ismerőseikkel – így bárki gyorsan kikérheti barátai véleményét is a termékről és az ár-érték arány megfelelőségéről!

olcsobbat.hu olcso.hu